Voilà: Lily

Nagy örömmel és persze izgalommal vegyesen debütálunk, mert elkészült az Endrédi Noémival közösen tervezett kollekciónk, amelyről még október végén írtam. Az elmúlt hetek lázas munkával teltek, a frissen elkészült bútorok fotóanyagát készítettük, válogattuk és utómunkáztuk. De beszéljünk végre a kollekcióról!

Noémi és én is az antik bútorok nagy rajongói vagyunk, éppen azért is szeretem az Endrédi Designt annyira, mert pont ezeket a régi bútorokat aktualizálják és hozzák elérhető közelségbe. A 2013-as év tagadhatatlanul az art deco éve volt, ez, valamint a közelgő ünnepek hangulata minket is megragadott, és ezeket a jegyeket továbbgondolva és újraértelmezve terveztük meg a kollekciót. Az így született bútorok reményeink szerint elegánsak és a moderntől a klasszikusig szinte minden enteriőrben megállják a helyüket, sőt, méltó díszei annak.

Selyemfényű fekete – szürke színvilágban gondolkodtunk, és ezüst fénnyel adtuk hozzá azt a pici pluszt, amitől az egész kollekció megkapja azt a finom ragyogást, amitől valóban elegáns lesz. Kiegészül mindez egy dekadens mélylilával, valamint két élénkebb árnyalatú fotellel is, amelyek a fő darabokhoz is szépen illeszthetők.

És akkor jöjjenek a képek!

 lily_fotel_lila01

Íves karfás mélylila fotel hozzáillő díszpárnával.

lily_etkezo

Szegecselt étkezőszékek grafit-ezüst selyemhuzattal, ezüst-fekete asztallal.

lily_fotel_pink

Íves karfás pink fotel ezüst-fekete kerek asztallal és retró lámpával.

És aki kedvet kapott, a bútorok és további képek hamarosan elérhetőek az Endrédi Design weboldalán és kínálatában!

E-mail címed nem kerül tárolásra/további felhasználásra. A megjelölt mezőknél az adatok megadása kötelező. *

*

*